Kollégáink részt vettek a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének II. országos szemléletformálási konferenciáján

2
május, 2023

 

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége szervezésében 2023. április 26–17-én Budapesten került megrendezésre a II. Országos szemléletformálási konferencia, illetve az „5 ország 1 folyó” – környezeti nevelés határok nélkül elnevezésű szakmai konferencia és fórum. A kétnapos rendezvénysorozaton a szervezők meghívására a II. RFKMF képviseletében Dr. Kohut Erzsébet, a Biológia és Kémia Tanszékének tanszékvezetője, illetve Dr. Kolozsvári István, a Fodor István Kutatóközpont igazgatója is részt vettek.

A rendezvény tematikája elsősorban a környezettudatosság regionális társadalmi vonatkozásaira, illetve a problémakör megoldásának lehetséges kimeneteleire épült. Az eseményen előadott Keszthelyi Nikoletta, az Energiaügyi Minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára, Tari Annamária pszichoanalitikus, Czippán Katalin környezeti nevelési szakértő, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság tagja, a Zöld Föld oktatási program szakmai vezetője, Molnár Attila Dávid, a PET Kupa alapítója és elnöke, Hankó Gergely, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége ügyvezetője, illetve több a környezetvédelem területén aktív szakember. Az elhangzott szakmai előadások elméleti és gyakorlati perspektívából tárgyalták az államigazgatás, a környezeti társadalompszichológia, a formális és informális oktatási szféra, a civil szervezetek, valamint az átlagember helyét és szerepét a hatékony környezetvédelemben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a természeti értékek védelmének irányában zajló több évtizede alkalmazott oktatási és ismeretterjesztési módszerek napjainkban sok esetben eredménytelenek sajnos. A problémakörre társadalom különböző generációi különbözőképpen reagálnak. Az idősebb, a középkorú és a fiatalabb generációk tagjai máshogyan tekintenek a magántulajdonra, a természeti erőforrások hasznosítására, az egyéni környezettudatosság tervezésére vagy a személyes komfort kielégítésére, ezek anyagi és tárgyi elérésének módjára.

A környezetszennyezéssel kapcsolatos problémák jelei sokszor legszembetűnőbben folyóink ökológiai állapotán érhetők tetten. E szempontból az 5 országot is érintő Tisza, illetve mellékfolyói regionálisan különösen veszélyeztetettek. A Tisza vízgyűjtő területét a kommunális és ipari eredetű szennyezések egyre nagyobb mértékben sújtják. Sajnos e tekintetben a kárpátaljai szakasz érintettsége is igen jelentős. A hulladék elszállításának és lehetséges feldolgozásának infrastrukturális háttérbiztosítása mellett ugyanolyan fontos a társadalmi szemléletformálás is. A konferencián több a témában már megvalósult, illetve folyamatban lévő, mérhető eredményeket mutató szakmai kezdeményezés, oktatási programcsomag, társadalmi tudatosságra ösztönző rendezvény tapasztalatai is bemutatásra kerültek.

A II. RFKMF intézményi profiljából adódóan elsősorban az oktatási és szemléletformálási modul vonatkozásában rendelkezik komoly regionális kompetenciákkal és szakmai alapokon nyugvó tényleges környezeti nevelési tapasztalatokkal. A Biológia és Kémia Tanszék a kárpátaljai magyar nyelvű biológia, kémia és természettudomány szakos tanárok képzése mellett Dr. Kohut Erzsébet révén több mint 2 évtizede szervezi és koordinálja a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel közösen a nyári kárpátaljai természetvédelmi és természetismereti táborokat, a Nagydobronyi Erdei Iskola programjait, egyéb fakultatív természetvédelemmel, illetve környezetvédelemmel kapcsolatos rendezvényeket.

Kézzelfogható eredményeket az egyéni lelkesedésen túl tényleges szakmai alapokra helyezve, minél több társadalmi csoportot a maga nyelvén és módján megszólítva lehet elérni. Bár a környezetvédelem napjainkban divatosan hangzó és népszerű fogalom, ami mellé sokan és szívesen állnak oda, viszont a valódi cselekvést és a ténylegesen befektetett munkát nélkülöző programok sokakban keltenek visszatetszést, kiábrándultságot, még a problémát értő és a cselekvésre fogékony embereknél is. Éppen ezért annyira fontosak az ilyen rendezvények és kezdeményezések, mert új ötletekkel és fontos tapasztalatokkal tágítják a környezetvédelem különböző szegmenseiben aktív szakemberek és környezettudatos civilek munkáját.

 

a Biológia és Kémia Tanszék, valamint

a Fodor István Kutatóközpont

munkatársai


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük