A Magyar Természettudományi Társulat kitüntetésében részesült intézményünk oktatója

8
október, 2021

A Magyar Természettudományi Múzeumban 2021. október 5-én tartott éves tisztújító közgyűlésén a tehetséggondozás terén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bugát Pál – Szentágothai János emlékérmet adományozott a Magyar Természettudományi Társulat Elnöksége Dr. Kohut Erzsébetnek, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszéke tanszékvezetőjének.

Dr. Kohut Erzsébet alapítója és főszervezője a máig igen népszerű Kárpátaljai Természetvédelmi és Természetismereti Táboroknak, a Margittai Antal Biológiavetélkedőnek, szakmai irányítója és összeállítója a Géniusz tehetséggondozó foglalkozások biológia tantárgyi programjának. Rendszeresen részt vesz a főiskolai Föld napja, illetve Kutatók éjszakája nevű ismeretterjesztő rendezvények, tehetséggondozó foglalkozások, tanulmányi versenyek, szakkörök, hazai, valamint külföldi tematikus terepgyakorlatok szervezésében, koordinálásában.

Kezdetektől aktív szerepet vállalt a Magyar Természettudományi Társulat, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a Genius Jótékonysági Alapítvány közös szervezésében 2017 óta Kárpátalján is megvalósuló Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaverseny, Hevesy György Kémiaverseny és Teleki Pál Földrajzverseny felkészítő tanfolyamainak, valamint versenyfordulóinak szervezésében, a biológia-természetismereti szakmai program kidolgozásában, a III. Kárpát-medencei Tehetségtábor megvalósításában, illetve a mindezeket megelőző több éves előkészítő munkában.

Dr. Kohut Erzsébet a megtapasztalás élményére alapozó és a természet szeretetének átadására épülő több évtizedes pedagógiai munkásságával kárpátaljai fiatalok generációit indította el és segítette pályaorientációjukban.

Gratulálunk és további sikereket kívánunk!

 

a Fodor István Kutatóközpont, valamint a Biológia és Kémia Tanszék

munkatársai

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük