A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola munkatársai is részt vettek a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expón és Világtalálkozón

2
december, 2021

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszékének, illetve Fodor István Kutatóközpontjának képviseletében Dr. Kohut Erzsébet, Dr. Hadnagy István és Dr. Kolozsvári István is részt vettek a 2021. november 29. és december 5. között a Hungexpo területén zajló Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expón és Világtalálkozón (Sustainability Expo and Summit), melyre több mint száz országból érkeztek a környezetvédelem különböző részterületeivel foglalkozó szakemberek.

A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó a visegrádi országok közös fenntartható fejlődéssel foglalkozó rendezvénye. Célja, hogy felhívja a társadalom egésze, de különösen a fiatalok figyelmét a kedvezőtlen környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatokra.

Az esemény 2021. november 29-én zártkörű gálaesttel kezdődött, amelyen többek között Placido Domingo, Miklósa Erika és a Virtuózok produkció több fiatal versenyzője is fellépett, illetve jelen volt Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, Andrzej Duda a Lengyel Köztársaság elnöke és Ana Brnabic, a Szerb Köztársaság miniszterelnöke.

Áder János köszöntőjében kihangsúlyozta, a környezet megóvása kapcsán a passzív aggódás lehetőségének ideje elmúlt, majd Márai Sándor Füves könyvéből idézett:

„Vigyázz arra, hogy ne mulaszd el a pillanatot, amely csak a te pillanatod, műved kivitelének végzetszerűen kijelölt időszaka. Kényelem, szöszmötölés, gyávaság, lustaság néha késleltetik feladatod kivitelét, noha szíved mélyén tudod jól, hogy az idő telítve van azzal, amit rajtad keresztül el akar mondani. (…) Tudományban, művészetben, irodalomban, közéletben vannak ilyen sürgető pillanatok, mikor egy igazság megérett és ki kell mondani. S ha úgy érzed, végzetesen éppen téged jelölt ki e feladatra a sors, ne késlekedj, mint a rossz színész, aki elmulasztja a jelenet végszavát. Nemcsak műved van, az idő is van. S az időn belül meg van a te pillanatod, melyet nem szabad elmulasztani.”

A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó szakmai programjai 2021. november 30-án a hivatalos megnyitóval folytatódtak, ahol beszédet mondott Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, Andrzej Duda a Lengyel Köztársaság elnöke, Mathias Cormann, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet főtitkára (OECD), illetve online formában köszöntötte a résztvevőket Zuzana Čaputová, a Szlovák Köztársaság elnöke és Antonio Gutteres ENSZ főtitkár is.

Áder János köztársasági elnök hatalmas eredménynek nevezte, hogy Magyarország úgy tudta csökkenteni a fosszilis energiahordozók felhasználását, hogy közben növelte gazdasági teljesítményét. Az az évtizedek óta ismert mondás, hogy gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan, már kevés, szerinte helyesebben hangzik a cselekedj globálisan, cselekedj lokálisan. A Glasgow-i klímacsúcs után röviddel a világ 120 országából azért gyűltek össze, hogy a következő napokban a klímaváltozás mellett a fenyegető vízválságról, a biodiverzitás megőrzéséről, a körforgásos gazdaság megteremtésének feltételeiről tanácskozzanak.

A világtalálkozóval párhuzamosan expó is zajlik, ahol 20 ezer négyzetméteren 183 közép-európai sturt up mutatja be környezetbarát innovációit. Látványos, szórakoztató és informatív programokat kínál a rendezvény, lehetséges megoldásokat bemutatva a fenntartható élet megvalósításához.

Magyarország Ungvári Főkonzulátusa szervezésében a kárpátaljai látogató delegáció tagjai a Planet 2021 Budapest Világtalálkozót megelőzően 2021. november 29-én szakmai látogatást tettek a Hajdú-Bihar megyei Regionális Hulladékkezelő Központ debreceni lakossági hulladékudvarában. Magyarország egyik legfejlettebb hulladékfeldolgozó üzemében Kirilla József, a debreceni régió hulladékát begyűjtő és kezelő AKSD Kft. másodnyersanyag-üzletágának vezetője ismertette a lakossági hulladékgyűjtés rendszerét és a szelektálás folyamatát, amely egyedülálló módon egy optikai és mágneses válogatóberendezéssel történik. Ez lehetővé teszi, hogy a kézi munkaerőt csupán minőségellenőrzési feladatokra vegyék igénybe. Az üzemben évente mindegy 35 ezer tonna hulladékot dolgoznak fel, ahol a legtöbb munka a lakossági hulladékkal van, amely az iparival ellentétben sokkal szennyezettebb, nehezebb szétválogatni és még a legkorszerűbb automatizált szelektálósor mellett is a hulladék körülbelül 40 százalékát deponálják, azaz megfelelő környezetvédelmi és közegészségügyi szabályok betartásával hasznosíthatatlanul egy földréteggel betakart lerakóba helyezik.

Ezt követően a delegáció tagjai ellátogattak a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVÍZIG) Kiskörei Szakaszmérnökségének központjába. Az illetékes hatóság a Tisza-tó vízgazdálkodását és vízkárelhárítását végzi, valamint a kiskörei duzzasztómű zsilipjeinek és műtárgyainak működtetését is ellátja. A Tisza-tó Magyarország második legnagyobb tározó tava, amely a Kiskörei Vízlépcső által biztosított duzzasztás hatására jött létre a Tisza hullámterében. A duzzasztómű által létrehozott vízszintkülönbség leküzdését a hajók és uszályok számára egy hajózsilip teszi lehetővé. Az élővilág zavartalan vándorlását pedig, az úgynevezett felvizet és alvizet összekötő hallépcső segíti. A duzzasztómű fő feladata a Tisza-tó vízszintjének az üzemrendnek megfelelő szabályozása, amely lehetővé teszi a rátelepült három (Nagykunsági, Jászsági és Tiszafüredi) öntözőrendszer folyamatos és kiegyenlített vízellátását. Kulcsszerepet játszik a Tiszán levonuló árhullámok mérséklésében, a jég- és jeges árvíz elleni védekezésben, valamint a belvízmentesítésben.

A Kiskörei Szakaszmérnökség fontos környezeti és vízminőségi kárelhárítási feladatokat is ellát. Folyamatosan monitorozza a Tisza-tó vízminőségét, továbbá a zsiliprendszer által felfogott folyami hordalék és szilárd települési hulladék eltávolítását végzi. A folyó által szállított szemét kitermelése jelentős eszköz- és költségigénnyel jár, de kétségkívül igen hasznos és fontos feladat. A Tisza-tó a Hortobágyi Nemzeti Park egyik fő természetvédelmi objektuma. Itt alakult ki a legteljesebben az Alföld vízjárta területeire jellemző mozaikos tájszerkezet és élővilág, emellett a régió legjelentősebb turisztikai célpontja is. A Kiskörei Szakaszmérnökség bemutatótermében megtekinthető kiállítás részletesen szemlélteti a hatóság sokrétű munkáját.

A szerzett tapasztalatok, információk és új szakmai kapcsolatok nagyban segíthetik a Biológia és Kémia Tanszék, valamint a Fodor István Kutatóközpont kárpátaljai környezetvédelmi tematikájú kutatásainak és környezeti nevelési koncepciójának módszertani, tartalmi fejlesztését.

 

a Biológia és Kémia Tanszék,

valamint

a Fodor István Kutatóközpont munkatársai


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük