A Fodor István Kutatóközpont, illetve a Biológia és Kémia Tanszék közös szervezésében idén 11. alkalommal került megrendezésre a Tudomány napja konferencia

11
november, 2022

A Fodor István Kutatóközpont, illetve a Biológia és Kémia Tanszék együttműködésében 2022. november 10-én tartották a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében a Tudomány napja – 2022 elnevezésű szakmai konferenciát. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola két részlege 2011 óta minden év novemberében tematikus rendezvény keretében méltatja a magyar tudomány napját, melyet az elmúlt években a Magyar Tudományos Akadémia is felvett a Magyar Tudomány Ünnepe elnevezésű programsorozatába. Az konferencia jelenléti formában valósult meg, viszont a szervezők online csatlakozási felületet is biztosítottak az érdeklődőknek.

A rendezvény kezdetén Dr. Kolozsvári István, a Fodor István Kutatóközpont igazgatója és Dr. Kohut Erzsébet, a Biológia és Kémia Tanszék tanszékvezetője köszöntötte a jelenlévőket. Beszédükben kiemelték a több mint egy évtizedes hagyományt maga mögött tudó tudomány napja rendezvénysorozat idei célkitűzéseit, eszmeiségét, választott tematikáit.

A konferencia plenáris szekciójában két előadást hallhattak a résztvevők, melyek célkeresztjében a klímaváltozás, valamint az Ukrajnában zajló háború környezeti hatásai álltak.

Dr. habil. Bartholy Judit, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézete Meteorológiai Tanszékének munkatársa a Térségünket milyen mértékben érintik a globális melegedés folyamatai, s a szélsőségek változásai? – címmel tartott előadást. Az érdeklődők részletesen tájékozódhattak a szén-dioxid és a metán légköri koncentrációjának növekedéséből adódó légköri folyamatok éghajlatot és időjárást alakító következményeiről, mindezek globális és regionális, jelenlegi és jövőbeni következményeiről.

Dr. Severa Miroszláv, a II. RFKMF Fodor István Kutatóközpontjának és Ukrajna Nemzeti Tudományos Akadémiája M.H. Holodnij Botanikai Intézetének kutatója az Adventív fajok terjedési ütemének felerősödése Ukrajna flórájában a háború hatására –- címmel tartott előadásában az ukrajnai háború élővilágot sújtó szomorú következményeiről beszélt. A frontvonalak több ukrajnai természetvédelmi területet is érintettek. A hadmozdulatok nyomán nagy mennyiségű szénhidrogén-származék és harcászati vegyi anyag szennyezte a talajokat. A lövedékek becsapódásai, a gépek taposása és a lövészárkok kialakítása pedig további tájsebeket okoztak ezeken a területeken, megbontva a sérülékeny természetes növénytakaró egységét, így utat engedve számos invazív növényfajok térhódításának.

A szervezők fontos célként tekintenek a szakmai utánpótlásnevelésre is. Fontosnak tartják, hogy a kárpátaljai magyar természettudományosság helyzete és eredményei megfelelő fórumot és nyilvánosságot kapjanak. Az esemény poszter szekciójában tehetséges főiskolás diákok mutathatták be a II. RFKMF Fodor István Kutatóközpontja, illetve Biológia és Kémia Tanszéke kötelékében zajló kutatásokban témavezetőikkel közösen elért friss eredményeiket:

  • Doktor Klára – Kohut Erzsébet: A nagymuzsalyi meddőhányó növényzetének vizsgálata;
  • Hadar Bianka – Kohut Erzsébet: A Nagydobronyi Vadvédelmi Rezervátum Nagyerdő erdőrészének florisztikai vizsgálata;
  • Kutasi Kamilla – Kolozsvári István: A Tiszabökény környezetében előforduló szitakötő élőhelyek összehasonlító faunisztikai vizsgálata;
  • Popovics Melinda – Andrik Éva: Beregsom (Beregszászi járás) flórájának ökológiai jellemzése;
  • Sidó Evelin – Csoma Zoltán: Karbon nanocsövek felhasználása cink(II)- és kobalt(II)-ionok megkötésére természetes vizekből.

A rendezvény megvalósulásában közreműködött a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács és a Magyar Tudományos Akadémia.

 

 

a Fodor István Kutatóközpont,

valamint

a Biológia és Kémia Tanszék munkatársai

 

   

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük