Tudománynapi ismeretterjesztő természettudományos előadások a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán

23
november, 2016

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola Biológia és Kémia Tanszéki Csoportja és a Fodor István Kutatóközpont szervezésében 2016. november 18-án méltatták a Magyar Tudomány Ünnepét. A Fodor István Kutatóközpont a Biológia és Kémia Tanszékkel közösen minden év novemberében a magyar tudományosságot méltató ünnepséget szervez, emlékezve Széchenyi Istvánnak a Magyar Tudós Társaság megalapítását indítványozó 1825. november 3-i felajánlására. Az immár hagyományt teremtő kezdeményezésnek idén a Főiskola állattani szaktanterme adott otthont.

img_6639

A megemlékezést Dr. Kohut Erzsébet, a II. RFKMF Biológia és Kémia Tanszékének docense és koordinátora nyitotta meg, aki elmondta, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola kiemelt hangsúlyt fektet a mindannyiunk számára példaképül szolgáló magyar természettudósok hagyatékának megőrzésére, emlékük és munkásságuk továbbvitelére. Ezt követően Dr. Orosz Ildikó, a II. RFKMF rektora köszöntötte a résztvevőket. Beszédében hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy elődeink nyomdokain járva, az ő elért eredményeikből és tapasztalataikból merítve építsük saját szakmai életutunkat.

Az idei év meghívott előadója a nemzetközi szinten is elismert és nagyra becsült Prof. Dr. Varga Zoltán zoológus, biogeográfus, a Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékének korábbi tanszékvezetője volt. A házigazdák közül Prof. Dr. Buczkó István, a II. RFKMF Biológia és Kémia Tanszékének tanszékvezetője és Hadnagy István, a Biológia és Kémia Tanszék tanára osztották meg gondolataikat.

img_6680

A rendezvény résztvevői Prof. Dr. Varga Zoltán tolmácsolásában átfogó képet kaphattak a Kárpátok vonulatainak Európa biológiai sokfélesége szempontjából játszott regionális és kontinentális szerepéről. Varga Zoltán a legfrissebb nemzetközi kutatási eredményeket összefoglalva beszélt számos állatfaj elterjedési viszonyaiban jelenleg is tapasztalható érdekességekről és tudományosan még mindig feltáratlan, vagy csak részleteiben ismert anomáliákról. A rendezvény folytatásaként Prof Dr. Buczkó István és Hadnagy István inspiráló és elgondolkodtató tudományos ismeretterjesztő előadást tartottak a globális felmelegedés okairól és hátteréről, az éghajlatváltozás múltbéli hatásairól, az eddigi éghajlat-változási trendekről, a szűkebb régiónkat is érintő lehetséges jövőbeni éghajlati forgatókönyvekről.

Kolozsvári István


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük