Ezévben is megrendezésre került a Fodor István Kutatóközpont és a Biológia és Kémia Tanszék hagyományos Tudomány napja elnevezésű konferenciája
A II. RFKMF Fodor István Kutatóközpontja, valamint Biológia és Kémia Tanszéke közös szervezésében idén 2023. november 14-én 12. alkalommal került megrendezésre a Tudomány napja elnevezésű tudományos konferencia. Az esemény ezévben is csatlakozott a Magyar Tudományos Akadémia Tudomány ünnepe kezdeményezéséhez, melynek idei mottója Tudomány: válaszok a globális kihívásokra volt.
A konferencia megnyitóján Dr. Rácz Béla, a II. RFKMF oktatási-módszertani rektorhelyettes köszöntőbeszédében kihangsúlyozta, mennyire fontos még a háborús nehézségekkel terhelt időszakban is, hogy értékelni tudjuk mindazt a természeti sokszínűséget, ami Kárpátalján körülvesz minket. Környezetünk értékvédelmét pedig a tudományos kutatások folytatása és eredményessége révén valósíthatjuk meg a gyakorlatban.
Dr. Kohut Erzsébet, a Biológia és Kémia Tanszék vezetője beszédében a tudományos világlátás elsajátításának fontosságára, a szakmai rendezvények nyújtotta egyéni intellektuális fejlődés előbbvitelének lehetőségére hívta fel a jelenlévők figyelmét. A szakmai konferenciák, szimpóziumok, tudományos ismeretterjesztő alkalmak olyan koncentrált és esszenciális formában hozzák közel hozzánk a világot, amelyet ugyan egyénileg is megismerhetünk, de sokkal több befektetett munkával és ráfordított idővel.
Dr. Kolozsvári István, a Fodor István Kutatóközpont igazgatója megnyitójában visszacsatolva a Tudomány ünnepe idei mottójához (Tudomány: válaszok a globális kihívásokra) kiemelte, hogy a kárpátaljai kötődésű természettudományos kutatási programokat, illetve azok eredményeit is fontos mindig regionális, illetve globális kontextusban vizsgálni, hogy azokat hatékonyabban tudjuk értelmezni és beilleszteni a világban jelenleg zajló folyamatok sorába.
A tudományos konferencia első részében plenáris előadásokat hallgathattak meg a jelenlévők. Dr. Kolozsvári István A fehér gólyák (Ciconia ciconia) kárpátaljai állományfelmérő vizsgálatainak előzetes eredményeiről számolt be. A Fodor István Kutatóközpont a Biológia és Kémia Tanszékkel együttműködve 2016 óta végez Kárpátalján gólyaszámlálásokat, melynek eredményeként napjainkra sikerült felmérni és megbecsülni a faj jelenlegi megyei elterjedési viszonyait.
A konferencia vendégelőadója Prof. Dr. Höhn Mária, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Termesztés-tudományi Intézet, Növénytani Tanszékének munkatársa volt, aki A trópusi esőerdőtől az afro-alpin cserjésekig: a Kilimandzsáró vulkán flórájának jellemző növényei címmel tartott színes ismeretterjesztő előadást. Útibeszámolójában felelevenítette a 2023 augusztusában Afrika legmagasabb csúcsa, a Kilinadzsáró vulkán megmászásakor szerzett tapasztalatait, melyet igen érdekes és színes, botanikai kuriózumokat is felvonultató prezentációval illusztrált.
A szervezők az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a tudomány napján lehetőséget biztosítsanak a jó eredményeket elért végzős biológia és kémia szakos főiskolai hallgatók számára tudományos kutatásaik poszterkonferencia formájában, témavezetőjükkel közösen történő bemutatására. Ezévben hét posztert tekinthettek meg az érdeklődők:
- Balog János – Zselicki István: Bagolyalakúak területi elterjedésének vizsgálata Nagydobrony környékén (Ungvári Járás)
- Doktor Klára – Kohut Erzsébet: A Borzsavai Erdészet 40 sz. erdőtagjában végzett florisztikai vizsgálatok előzetes eredményei
- Éder Volodimira – Csoma Zoltán: Barna erdőtalajokon termesztett zöldségek réz, cink és mangán tartalma
- Kutasi Kamilla – Kohut Erzsébet – Kolozsvári István: Az eurázsiai hód (Castor fiber) elterjedési viszonyai Kárpátalján és élőhely-átalakító szerepük a Tisza Tiszaújlak és Sásvár közötti szakaszán
- Popovics Melinda – Andrik Éva: Neofiton fajok Beregsom (Beregszászi járás) területén
- Sirokai-Kudron László – Kolozsvári István: A Beregszász-környéki bányatavak ornitofaunájának faunisztikai vizsgálata
- Virlics Sándor – Kopor Zoltán – Szikura Anita: Kínai reliktum faj Cunninghamia lanceolata (Lamb.) Hook
Dr. Kohut Erzsébet,
a Biológia és Kémia Tanszék vezetője
Dr. Kolozsvári István,
a Fodor István Kutatóközpont igazgatója