• Kárpátalja területe szerkezeti-földtani és domborzati szempontból alapvetően két részre osztható: az Északkeleti-Kárpátok vonulataira (80%) és a Kárpátaljai-alföldre (20%). A Kárpátaljai-alföld nagyobb részét (kb. 2000 km²-t) a Csap–Munkácsi-síkság (medence) foglalja el. A síkság egyenletes felszínű, legkevésbé délnyugaton tagolt, amelyet a Tisza, illetve annak jobb oldali mellékfolyói alakítanak. Átlagos abszolút tengerszint feletti magassága 100 m (Tiszasalamonnál) és 130 m között változik. Északi és keleti határát a vulkáni eredetű hegyvonulat képezi, északnyugaton az ún. Keletszlovák-alföldhöz kapcsolódik, délen és délkeleten a magyarországi Alföld északkeleti részéhez csatlakozik, amely tulajdonképpen ugyanennek a síkságnak a természetes folytatása.

• A felszíni képződmények, a talajtani, vízrajzi stb. viszonyok tekintetében az Alföld Kárpátaljához tartozó része három kistájra: az Ungi-síkra, a Beregi-Tiszahátra és az Ugocsai-síkra osztható. A Csap–Munkácsi-síkságon szétszórva több kisebb, különféle korú és eredetű vulkáni maradvány látható. Az úgynevezett Vulkáni-szigethegysor részei a Beregszászi-dombság (abszolút magassága 367 m), a különálló maradványként számon tartott alsó szarmata riolit dómok Beregszász és Csap között, a Nagyszőlős mellett található hatalmas pannon vulkáni maradvány, a Fekete-hegy (568 m), a Beregszásztól északkeletre lévő kis andezites monovulkán, a Salánki (vagy Helmec)-hegy (372 m), a Munkácstól délre, Dercen mellett található kis salakos maradványkúp, a munkácsi Vár-hegy (188 m), Vörös (Krászná)- és Helmeci-hegy, illetve a legnyugatabbra fekvő riolit felépítésű Zápszonyi- és Kaszonyi-hegy.

• A Kárpátaljai-alföld kisebb részét a Huszttól keletre, egészen Lonkáig húzódó Aknaszlatinai (vagy Máramarosi)-medence alkotja. A medence az ún. Huszti-kapun keresztül kapcsolódik a Csap–Munkácsi-síksághoz. Nyugaton és délen a Vihorlát–Gutin-vonulat határolja, északon és keleten ív alakban felemelkedik a Havasi-vonulat láncaira. Felszíne homokos-agyagos és vulkáni képződményekből épül fel, domborzata igen összetett, abszolút tengerszint feletti magassága 160 m (Huszt) és 250 m között változik.

• Kárpátalja hegyvidéki területe három részre osztható. A medencétől indulva első a vulkáni Vihorlát–Gutin-vonulat, vele párhuzamos a Havasi- és a Vízválasztó-vonulat. A vulkáni vonulat Szlovákia területén, a Vihorláttal (1073 m) kezdődik, majd a folyók (Ung, Latorca, Borzsa, Tisza) által felszabdalva a következő gerincek sorakoznak: Popricsni (1024 m), Antalóci Poljana (968 m), Makovica (976 m), Kéklő (Szinyák, 1018 m), Borló Gyil (1085 m), tőle délre, az Ilosva-patak által leválasztva egy keskeny, megnyúlt magaslat, a Hát-gerinc, a Nagyszőlősi-hegység (Tupoj, 878 m), Avas (917 m), majd Romániában a Kőhát és a Gutin gerincével végződik.

• A Havasi (vagy Poloninai)-vonulatot a Tisza jobb oldali mellékfolyói erősen felszabdalták. Itt marad meg legtovább a hó az Északkeleti-Kárpátokban. A Ung és a Latorca között terül el a Róna-havas (Polonina Runa, 1479 m), a Latorca és a Nagyág között a Borzsa- (1681 m) és a Kuk-havas (1365 m), a Talabor és a Tarac között húzódik a Kraszna-havas (1563 m), a Tarac és a Fekete-Tisza között a Szvidovec (Fagyalos, 1881 m), végül a Fekete-Tisza völgyén túl terül el a Csornohora (Fekete-hegység). Itt található Kárpátalja legmagasabb pontja, a Hoverla (Hó-vár, 2061 m). A Fehér-Tisza és a Visó között húzódik a Rahói-hegység (1937 m). A Vízválasztó-vonulat nagy része Kárpátalja határain túlra esik. Ide sorolható a Keleti-Beszkidek és a Gorgánok. A Vihorlát–Gutin-vonulat és a Havasi-vonulat hosszanti frontja mentén kialakult völgy és az azt keresztbevágó nagyobb folyók találkozásánál alakult ki a Perecsenyi-, a Szolyvai- és az Ilosvai-kismedence. A Verhovinai-folyosó (a Havasi- és a Vízválasztó-vonulat közötti hosszanti völgy) és a Fekete-Tisza találkozásánál terül el a Kőrösmezői-kismedence.

• Kárpátalján 217 ásványkincs lelőhely található, amelyekből 2 drágafém-, 3 színesfém-, 4 higanyérc-, 4 barnaszén-, 4 földgáz-, 3 zeolit-, 1-1 kaolin- és konyhasó-, illetve építőanyag-lelőhelyek. Az ásványkincsek nagyobb része a Beregszászi, a Técsői és a Huszti járásokban találhatók. A bányászott ásványkincsek között nagy jelentősége volt a konyhasónak, amelyet Aknaszlatinán termeltek ki. A megye több mint 360 forrást számláló ásványvízkészletekkel is rendelkezik. A síkvidéken számos termálvízforrást tártak fel, amelyek vízhőmérséklete meghaladja a 30-40°C-t.

• Kárpátalja az északi félgömbi mérsékelt övezet középső sávjában, a valódi mérsékelt övben, a nyugati szelek áramlási zónájában fekszik. A Köppen-Geiger éghajlati osztályozás szerint a megye sík vidéke a mérsékelt övi, nedves kontinentális éghajlattípushoz (Dfb) tartozik, a Kárpátokra pedig ennek a hegyvidéki változata jellemző. A mérsékelt övi tengeri, valamint mérsékelt övi szárazföldi légtömegek váltakozása folytán a térségre meleg és nedves nyár, illetve mérsékelten hideg és nedves tél a jellemző. Télen időnként, a Kárpátok védőhatása ellenére, betörnek ide a sarkvidéki légtömegek, hideg száraz időjárást eredményezve. Nyáron viszont előfordul, hogy a trópusi szárazföldi (szaharai) légtömegek is elérik a térséget forró, száraz időjárást alakítva ki. A helyi áramlatokra és ezzel együtt a terület éghajlatára az itt húzódó hegységrendszer lényeges hatást fejt ki, egyedi, helyi légkörzést hozva létre. Ennek jellegzetes formái többek között a hegy-völgyi cirkuláció, vagy a főn szél kialakulása.

• Az évi középhőmérséklet sokéves átlaga az alföldön 10°C körüli. A leghidegebb hónap a január, középhőmérséklete a sík vidéken -2 és -3°C közötti, a legmelegebb a július 20-21°C-kal. A magassággal az évi középhőmérséklet ezer méterenként átlagosan 6°C-kal csökken. A vegetációs időszak (az 5°C-ot meghaladó napi középhőmérsékletű időszak) hossza erősen függ a tengerszint feletti magasságtól: az alföldön március közepétől november közepéig (240 nap), a magasabban fekvő folyóvölgyekben április közepétől október végéig (200 nap), a hegygerinceken, 100–150 napig tart. A csapadék átlagos évi összege a sík vidéken 650–700 mm. A hegyekhez közeledve az értékek emelkednek, a hegylábaknál elérve a 800 mm-t. A hegyvidéken a csapadékértékek tovább nőnek, bonyolult területi eloszlásban. A Havasi-vonulat lejtőin éri el a maximumot, ami helyenként több mint 1500 mm-t tesz ki.

• A kárpátaljai folyók és patakok mindegyike a Tisza vízrendszeréhez tartozik. 10 km-nél hosszabb folyóból 142 található Kárpátalján, azok táplálásában a hólé, az esővíz és a felszín alatti vizek vesznek részt. A Tisza számos kárpátaljai mellékfolyója közül a Tarac, a Talabor, a Nagyág, a Borzsa, a Latorca és az Ung emelkedik ki mind hosszát, mind vízhozamát tekintve. Összesen 32 természetes állandó tavat tartanak nyilván, amelyek többsége a hegységekben előforduló, általában kis kiterjedésű édesvízű kártó (tengerszem). A Tisza medrének szabályozása, majd a szovjet időszakban végzett lecsapolások végleg megszüntették a Beregi-Tiszahát lankás síkján létrejött állandóan vagy időszakosan vízzel borított területeket, az egykori Szernye-mocsár, a Tóhát és a Vérke-mente ingoványos térségét, amely egyedi vízi élővilággal rendelkezett.

• Kárpátalja területe a talajviszonyokat illetően három övezetre osztható. A sík vidék legelterjedtebb talajtípusai a podzolos és a glejes réti barnaföld. A vulkanikus öv jellemző talajtípusa a podzolos barnaföld. A hegyvidéki területeket általában barna erdőtalaj borítja.

• Kárpátalja a mérsékelt égöv középső részén húzódó lombhullató erdők övében található. A megye erdőborítottsága átlagosan 52%, a sík vidéken 10% alatt van. A klimatikus felső erdőhatár, kitettségtől függően 1400–1600 m körül húzódik. A tengerszint feletti magasság függvényében különböző vertikális vegetációs régiók különíthetők el.

• Kárpátalja faunáját az erdőlakó állatfajok dominanciája jellemzi. A sík vidéken viszont az erdők visszaszorulása miatt a pusztára jellemző fajok vannak túlsúlyban. A helyi emlősfauna különlegessége, hogy nagy számban vannak jelen a rágcsálók és a ragadozók (a fajok 56%-a), illetve a rovarevők és a denevérek (37%).

• A megye 15,1%-át természetvédelmi területek foglalják el. Kárpátalja regionális vörös listáján 330 növény-, 337 állatfaj és 61 élőhely szerepel. Jelentős természeti értéket képviselnek az Kárpátok természetközeli európai bükk (Fagus sylvatica) erdőállományai és a foltokban megtalálható őserdők, amelyek szerepelnek a UNESCO Világörökség Egyezményének listáján.

• Az őserdő fogalma alatt nagy kiterjedésű, rendszeres emberi tevékenységektől mentes, régóta fennálló erdőket értünk. A nagy kiterjedésre azért van szükség, mert számos faj élettere, vadászterülete jelentős nagyságú, és ezekből életképes populációt kell az erdőterületnek eltartani. Az Északkeleti-Kárpátok bükk őserdői 185 km hosszan húzódnak a Rahói-hegységtől és a Csornohorai-masszívumtól a Havasi-vonulaton keresztül a szlovák–lengyel határig, a Bukovské vrchy és a Vihorlát-hegységig. Összterületük 77 972 hektár, melynek 70%-a Kárpátalja területére esik.

Forrás: Kolozsvári I., Hadnagy I., Csoma Z., Kohut E. (2020): Módszertani kézikönyv kárpátaljai környezettudományi terepgyakorlatokhoz. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász–Ungvár.