Kárpátaljai általános iskolások látogattak a Magyar Természettudományi Múzeumba

4
május, 2017

A magyarországi Herman Ottó országos biológia verseny, illetve a Hevesy György országos kémia verseny kárpátaljai válogatóján szereplő általános iskolás gyerekek és felkészítő tanáraik 2017. április 28-án egynapos kiránduláson vehettek részt a Magyar Természettudományi Múzeumban, Budapesten. A Magyar Természettudományi Társulat által Herman Ottóról, illetve Hevesy Györgyről elnevezett rendszeresen megrendezendő rangos természettudományi megmérettetésekre idén 7–8. osztályos kárpátaljai […]


A Föld napját méltatták a Rákóczi-főiskolán

22
április, 2017

Színes programokkal emlékeztek meg idén is a Föld napjáról a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán április 21-én. A főiskola Biológia és Kémia, Földtudományi és Turizmus, valamint Matematika és Informatika Tanszékének szervezésében megvalósuló egész napos rendezvényen a hallgatók és az érdeklődők figyelmének középpontjában a természetismeret és természetvédelem kaptak helyet. – Minden évben tematikus programmal ünnepeljük […]


Szakmai kitüntetésben részesült munkatársunk

11
április, 2017

Kopor Zoltán, a Fodor István Kutatóközpont munkatársa a hóvirágok egyedfejlődésére ható klimatikus hatások vizsgálata terén végzett munkája elismeréseként emlékplakettet és dicsérő oklevelet vett át Horváth Erikától a Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumának munkatársától az ELTE budapesti Füvészkertjében 2017. április 11-én megtartott programegyeztető projekttalálkozón. A klimatikus hatások hóvirágok egyedfejlődésére gyakorolt hatásait egy nemzetközi program keretében […]


Megnyitották a CERECO–2017 konferenciát Beregszászban

30
március, 2017

Fotó: Fülöp László   Idén hatodik alkalommal szervezik meg a CERECO-2017 Kárpátok Eurorégió Környezetvédelmi Nemzetközi Konferenciát március 30. és április 1. között. A rendezvényt idén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a Miskolci Egyetem Kémiai Intézet és az Ukrán Tudományos Akadémia Chuiko O. Felületek Kémiája Kutatóintézet közreműködésével hirdette meg. A háromnapos konferencia helyszínéül a […]


Tudománynapi ismeretterjesztő természettudományos előadások a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán

23
november, 2016

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola Biológia és Kémia Tanszéki Csoportja és a Fodor István Kutatóközpont szervezésében 2016. november 18-án méltatták a Magyar Tudomány Ünnepét. A Fodor István Kutatóközpont a Biológia és Kémia Tanszékkel közösen minden év novemberében a magyar tudományosságot méltató ünnepséget szervez, emlékezve Széchenyi Istvánnak a Magyar Tudós Társaság megalapítását indítványozó 1825. november […]